"Tisztelt Dragan!
A tegnapi beszélgetésünk nagyon sokat jelentett nekem. Valójában olyan személyiségjegyekre világítottál rá, amelyeket valahogy nem tudtam hová tenni.
Tudtam, éreztem, hogy sok különböző oldalam van, de én mindig igyekeztem az egyiknél maradni, ami rengeteg szenvedést okozott számomra.
Szörnyű depressziós időszakon mentem át emiatt, ami sokszor teljesen reménytelennek tűnt. Ahogy felvázoltad nekem, hogy mi miért történt és, hogy mi az amit tennem kéne, illetve, hogy mi lenne a megfelelő hozzáállás, ha valamit el szeretnék érni, az olyan volt, mintha egyszerre több olyan úton kapcsolták volna fel a lámpákat, ahol eddig majdnem teljes sötétség volt. Megkaptam a térképet a személyiségemhez.
Már a beszélgetésünk alatt éreztem egyfajta finom belső békességet.
Bizonyosságot szereztem arról, hogy a vágyaim és az érzéseim egyáltalán nem rosszak, csak eddig nem tudtam őket hová tenni, nem értettem, hogy bizonyos helyzetekben miért érzem úgy, ahogy nem akarom. Mint kiderült, valójában a nem akarom ezt érezni dolog, csak a megfelelési kényszerből adódott.
Visszakaptam magam 2 óra leforgása alatt és tudom, hogy most a jó úton vagyok.
Ezt nem tudom eléggé megköszönni!
Üdvözlettel
2012. április 16. "
M.D.